...látomásaim vannak. Zavaros gondolatok, borzasztó rémképek. Hallottam a lágerek túlélőitől, hogy időnként merő passzióból felsorakoztatták őket, és beléjük lőttek. Jó játék. Volt. Volt? Hallottam, hogy a közalkalmazotti létszámleépítést modern, humánus, demokratikus módon oldják meg. Egyszerre bezáródnak az ajtók. Se ki, se be. Rég vége a munkaidőnek, ám az államszolga csak a Zurat szolgálja. Nincs családja, gyereke, gyógyszere, nem beteg, nem éhes, érzelmei sincsenek. Ha az ő telefonja szólal meg, elindul hát a Zúr helyi főszolgájához, és már indulhat is haza. Amíg van hova. Humánusan. Nem baj. Majd nő a foglalkoztatás a kényszermunkásokkal. "Akik nem 21. sz. módszerekkel dolgoznak" a Zúrnak. Látom, ahogy a havat a sok térdeplő fogkefével takarítja, a gazt életlen bicskával nyirbálja. Tovább tart. Sok az éhes szolga, nő a "foglalkoztatás".

Sokfélét látok. Látom, hogy sok éhes száj elveszi az ajándékot. Kicsiny kenyérmorzsát, kajapénzt, betevőnek valót, cserébe csak kicsit tapsolni kell, ha intenek. Pár óra, lehet, csak pár perc az egész. Kibírják. Látok régi képeket: a parasztok hírös büszkeségét: "a becsületem az enyém, azt nem vehetik el a Zurak!" - fülemben hallom dörgő hangjukat. Rég lehetett, kihaltak... vajon miért jut eszembe a régi büszke magyar ember, amikor a tapsolókat látom? Éhesebbek, mint a régiek?

Látok mást: a tapsolók sem tapsolnak már. Várják a postást, nézik a bankszámlát. Kéne az a kis alamizsna, ami járna, de nem jön már...hol a Zúr ilyenkor?

Látok gyerekeket, akik csillogó szemmel hallgatják, olvassák a meséket a szegény, bátor, becsületes legkisebb testvérről, Mátyás király igazságáról. Látom felnőni a gyereket. Csillog a szeme a sok könnytől: "nincs pénz tanulni, fiam..- hallok csendes hangokat. Nem számít a tudás? Mondom, hogy őrült vagyok...

Hallok hangokat messziről, mások, mint én. Nem az én fajtám. Minden irányból jön:"... nem vagy, nem vagytok normálisak! Miért hagyjátok! Megérdemlitek, ha nem tesztek semmit!"

Látok sok-sok embert. Azok sem olyanok, mint én, bár az én fajtámnak látszanak. De ők nem látnak engem, csak a Zurat nézik. Rossz a szemük, vagy az enyém. Ha jobban megnézem, nem a Zurat nézik, hanem azt a sok aranyat, drágakövet, ami a Zúr körül van. Azt nézik. Hallom a gondolataikat: jut kenyér, tanulhat a fiam, lesz ruhám és habos sütemény is. Azt is hallom, hogy feldereng egy-egy mondat nekik is: "Fiam! A böcsület a Tiéd, ha másod sincs. Ha böcsületed nincs, semmid sincs!" Hallom én, de ők már nem hallják? 

Látom, hogy elfogy a sok arany, meg drágakő, látom, eltűnt a Zúr. Hova lett? Nem látom a füsttől, nem hallok a zajtól, érzem a büdöset, megfojt...

Aztán látom, hogy megyek az úton, szemben mindenkivel. nem is megyek, száguldozok. Szembe jönnek. Sokan. Mindenki. Megőrültek? Vagy én? Megőrültem. Ezek a lázas víziók, ez nem normális. Vagy igen?

Az őrült az, aki hiszi is, amit tesz... akkor nem én vagyok őrült? Én nem harcolok, én békére vágyok. A Zúr mondá: harcolunk. Ha én mégse, akkor őrült vagyok? Látomások, a Zúr, víziók? Most akkor mi a valóság? Mi az igaz? Ha mégsem vagyok őrült, akkor a Zúr sem igaz? Akkor ki megy szembe a forgalommal? Ha nem én, akkor a Zúrnak annyi lesz. Mondom, hogy őrült vagyok.  

 a blog új elérhetősége: http://pepitapanna.blog.hu/

Írtam már arról a "szóbeszédről", hogyan teremtenek majd "munkát" az állástalanoknak. 

Sok ismerősöm mondta el ezzel kapcsolatban saját véleményét, ill. történt a közelmúltban két olyan esemény is a környékünkön, ami kicsit elgondolkodtató.

Egy faluban néhány személy, akik eddig segélyekből éltek, nem fogadták el a pénzért cserébe felajánlott közmunkát - főként takarítást, tereprendezést - inkább lemondtak a segélyről is. 

Mi lesz velük pénz nélkül? Ezek szerint mégis van miből élniük? Hiszen tudjuk: enni, lakni kell. Ez PÉNZBE kerül. Tehát: vagy feketemunkából élnek, vagy büntethető tevékenységgel. PL: uzsora, lopás, rablás, zsarolás, megfélemlítés...

A hatóság tudtommal NEM TETT SEMMIT! Egyet tett, megvonta tőlük a támogatást.

Másik történet:

Az egyik faluban dolgozik egy lelkiismeretes mezőőr. A cseresznye meg szépen megérett a földeken. Ha megérik, leszedik - csak nem a tulajdonos. Mezőőr fülön csípte a tolvajokat, elkobozta a gyümölcsöt, visszaadta a tulajdonosoknak. Eljő az este: mezőőr otthon a családi házában a kicsiny családjával. A sötétben, összefogva jő a felbátorodott többség, revansot venni a cseresznyéért. Mezőőrt és családját fenyegetik, mezőőr felmutatja az engedéllyel tartott fegyverét, többség el... lincshangulat, bosszú borítékolható. Ezt neszelte meg a Jobbik vezetője. Nem volt rest és elment a faluba - tárgyalni. Meghallgatta a feleket, mindkettőt. Elmondta, hogy szerinte mi a legsürgősebb probléma,megoldás. Sokat nyilván ő sem tehetett, de legalább beszélt és meghallgatott! A végén még a szegényeket nyűvő uzsorásokról is szó esett. Nem vagyok egyetlen párt katonája sem.   Egy fecske nem csinál nyarat. Amit ez a politikus mégis megtett, az a beszéd! A gyakorlat. Odafönn a Zokokosok a puccos irodáikban milliókat zsebre tesznek vadabbnál vadabb ötleteikért, amiket soha nem lehet megvalósítani. Legalább valaki kimegy a terepre, megnézi, mi is a magyar valóság... lehet, hogy nem lesz nagy foganatja, de ha csak annyit elért, hogy félelem nélkül élhet ott a mezőőr és a családja, lehet, hogy egy-két barna fej elgondolkodott egy kicsit, már többet tett, mint a nagyokosok odafenn!

Szintén odafenn készül a munkatábor terve is!

Ki fog ilyen közmunkát elvállalni? Ókori technikával napi négy órában, lehet, hogy több órára az otthonától építse a hazát, meg a munkanélküli statisztikát? Mit fognak csinálni, ha ott kell lakjanak hétközben? Hiszen 4 órában dolgoznak? Mi lesz a maradék szabad idővel? Bezárják őket, mint a lágerekben? Ha kimehetnek az adott városba, elköltik unalmukba a betevőt a kocsmában? Vagy még valami rossz jut az eszükbe...  Mit szól majd az ott élő polgári lakosság? A visszatapsolt nyugdíjas rendvédelmisnek pedig legrosszabb rémálmában sem az jött elő, hogy smasszer legyen.
Ha a soha nem dolgozó réteg most is megteheteti, hogy nem fogadja el a közmunkát, akkor azt meg pláne nem fogadja majd el! akkor kinek jó ez az egész?
Hány "éhező" kapott portát, csemetefát, palántát, háziállatokat, csak ültessen, gondozzon, termelje meg maga a betevőt? Hányan ettek arról a gyümölcsfáról, mennyi zöldség termett, mennyi tojást tojtak a tyukok...? Érdekes, ahírek már nem szólnak arról, mi van most a kiskerttel, állatokkal. Aki a saját portáján, a felajánlott lehetőség mellett elmegy, inkább lelopja a szomszédét, vagy agyonveri a a nénit 20 Ft-ért, az fog stadiont építeni Debrecenben? Komolyan? 48000Ft-ért, amikor a családi pótléka ennek többszöröse? Azt a munkát ráadásul fekve kell csinálni...nem taposni a talicskát a tűző napon, vagy a jeges úton. Ámha kötelező lesz? Akkor mi lesz? Bebörtönzik, ha nem vállalja? Azt is mi fizetjük, mint a segélyt, meg a családi pótlékot. ...és itt pokol lesz élni, ha ezt bevezetik!!!!

Egy biztos! Akik ezt kitalálták és megvalósítják, azok ennyit nem agyaltak az egészen, mint én meg a környezetem, az biztos! Mi azonban ingyen gondolkodunk, más pedig milliókat kap azért, hogy még véletlenül sem gondolkozzon!!!!

Lásd: "munkatábor vagy büszkeség" c. írást.
 

...aha. Meghalt. Cirka 520 éve....oda az igazság. 520 éve nem találjuk. Nem is keressük. 

Most kitalálták, hogy megkeresik. Nem az egész 520 évnyit. Ki emlékszik már arra. Kiderült, hogy csak 8 évre emlékszünk vissza. Vagyis mi-jobbágyok- emlékszünk még 50-60 évvel ezelőttre is. De Döbrögiék csak nyolcra. Mintha nem cirka 21 évet kellene keresgélni. Még emlékszik ám Ludas Matyi is az 5000Ft-os boliviai cseresznyére, meg arra, amikor 9 esztendeje Döbrögi uraságot menesztették, állítólag kirámolta a kincstárt. Mégsem keresik annak az igazságát. Állítólag sok kisebb-nagyobb Döbrögik 21 éven át eladogattak itt mindent. A királyi kincstár mégis üres maradt, csak a zsírosbödönök teltek meg Döbrögiéknél.

De most itt van nekünk a legnagyobb, a fő-főméltóságú DÖBRÖGI: majd ő megmutasssa! 

Hogyan kell a jobbágyokat rabszolgasorsba taszítani. Kutakodik a mi üres bödönünkben. Ezt mégértem én. Kell neki, sosem elég, még-még-még. De minek az igazság keresgélése. Vagyis csak úgy, mintha keresgélne. Döbrögi ellenségei sikkasztanak. Elhiszem én, biz' el én. Ellenség is, barát is. Sikkaszthat. De ha mégsem? Ez nem gyilkosság: egy hulla, egy golóbis, a puska meg az én kezemben. A sikkasztás olyan szép, megfoghatatlan valami...mert ahhoz tudni kéne, mi mennyi, mennyinek kellett volna lenni. Mit kezeltem hűtlenül? No, a paraszt is gondozik cseppet.

A legújabb utópia pedig a zállamellenes bűncselekmény. Na, ez szép. Még attól is sikamlósabb, mint a sikkasztás. Eddig egy ilyenről tudunk: Budaházyról. Róla érdekes módon részletesen, frissítve kapjuk az információkat, mit is cselekedett. Akkor milyen államellenes cselekedet, amit titkosítanak 90 évig? Azt hiszik Döbrögiék, addig fognak élni? Csak utána derüljön ki a hazugság? Ezek a Döbrögik a mesében élnek. Még néhány huszáros vágás, és nem adok 3 évet, de nem kelnek föl a deresről. Akkor végre kiderülhet az igazság. Nem éjszaka, suttyomban verik őket vasra, hanem fényes nappal. Mert Döbrögik mindig voltak-lesznek. Ludas Matyi sajnos eddig csak egy volt...de szerintem hamarosan feltámad, és az biztos, hogy háromszor veri azt kedteken vissza...

Miért kell azt hinni odafönt, hogyha már nincs mit enni, bevesszük a mesebeszédet?

Aki nem talál munkát, elmehet közmunkásnak stadiont, utat, mauzóleumot építeni, dicső emlékeket a jövőnek, hogy soha ne feledjük ezeket az éveket. A kétkezi munkát népszerűsítve a Zállam mindehhez nem biztosít modern technikát. Így is spórol, meg ugyebár akkor tovább tart. A munkahelyteremtő statisztika az egekbe repül. A végén még többen fognak dolgozni, mint ahányan vagyunk... Amit aZállam akar, az úgy is lesz. Ámen.

Aki nem fogadja el ezt a gondoskodó, szállást, jó fizetést (br. 48000Ft), elismerést és megfelelő személyi szabadságunk őrzésével (szögesdrót, munkafelügyelő) kecsegtető álomállást, az pediglen dögöljön éhen! Punktum.

Aki eddig a Zállam kenyerén "rendvédelmi nyugdíjas" volt, de még remekül hadrafogható, (vagyis még él), az elmehet munkafelügyelőnek: őrizni a birkát, a munkást, kitől-mitől is?

Ha a léha nyugdíjas ezt a felajánlott remek lehetőséget nem fogadja el, szintén dögöljön meg, punktum.

Ezeket már tudjuk. Sokan sokszor sok helyen leírták.

Az én problémám a következő: ha nem fogadja el a rabszolgamunkát a polgár, mert van önérzete, büszkesége, lelke, jó érzése, akkor nem kap egy huncut vasat sem!   Ámde mondjuk nem akar öngyilkos lenni, mert gyáva, mert szereti a tavaszt, a csicsergő madarakat, netán családja, gyereke van, az vajon mit csinál?

Pénz kell! Enni kell, lakni kell, ha már hajléktalan sem lehet az ember... A mai helyzetet ismerve az állástalanok pedig nem mind tanulatlan sültparasztok ám. 

Hát én bizony kétféle víziót álmodtam e szép jövővel kapcsolatban.

1. Galerikba szerveződve lopnak, csalnak, elveszik attól, akinek van. Kénytelenek, ha működik az életösztönük! Erről a Mad Max  című filmek világégés utáni sötét képei jutottak eszembe. A közbiztonsággal maximum az értelmező kéziszótár foglalkozik majd. Szép kilátások.

2. Mivel az állástalanok jó része tanult, diplomás, rendvédelmis, nemhülye... ugyancsak szerveződnek, csak nem galeribe. Mivel erről a "helyzetről" nem a szomszéd tehet, attól, hogy őt még nem rúgták ki... Azt pedig mindenki tudja, erről ki tehet. Azt is tudja, hogy hol található...

Szóval, a helyzet nem sötét, hanem FEKETE! Drukkolok, hogy ne találjanak olyan birkát, aki munkatáborba vonulna.

A másik megoldás sem szívderítő, de ha más lehetőség már nem marad? Inkább a férgese hulljon...

Annyira örülök ennek a "hamburgeradónak"!

Az állam dolga a gondoskodás: a legfincsibb dolgokat is inkább nekem adja, minthogy Ő lakjon jól vele. Törődik velem, megmondja, mikor-mit csináljak, mi a helyes, merre menjek, meddig menjek, meddig nyújtózkodjak. Most végre már az egészségem, a betevő falatom is ennyire fontos Neki. Le is borulok előtte, hiszen egy jó gyerek tudja ám, anyucinak mivel lehet örömöt szerezni. Ilyen csúnya kapitalista áramlatoknak nem enged az én jó anyám helyett Atyuskám! Nem ehetek "tarattattás" dógokat, no! Mivel sós, meg édes, és attól még felmegy a cukrom, a vérnyomásom. A jó Atyus ráadásul így rászoktat a spórolásra is. Ha ilyen hülyeségekre verem el a pénz, az sokkba kerülhet, majd Ő megmondja nekem, mit egyek, sőt majd Ő beetet mindennel, ami jó Neki, ugye az a jó nekem is!

Az a bajom nekem, hogy túl sokat gondolkodom... Micimackó óta (is) tudjuk, hogy az nem jó. Fárasztó, kételyeket ébreszthet bennem, a gyarló, csekélyke értelmű, eltévelyedett lelkemben. A legjobb az volna, ha mindig szót fogadnék Atyuskának. De mit tegyek, ha mégis, a tiltás ellenére megpróbálok gondolkodni? Majd meggyónom, mert újabban Atyuska szerint keresztény vagyok, vagy mi...

Szóval, nem megy ki a buksimból, hogy mit csináljunk Nagyanyóval! Vasárnapra hivatalosak vagyunk hozzá: frissen vágott disznó csülke, jó rezgős szokott lenni, meg füstölt kolbász. Az utóbbi időben főzés előtt néha beáztatja, mert ő is hallott arról, hogy a sok só árt! Mindig sertészsírral főz, mert az adja ki a jó magyaros ízeket. Hozzá kovászos uborka, meg friss, meleg fehér kenyér. Csak úgy rezeg a kezembe, ahogy tunkolom a zsírt a tepsi aljáról.

Az ebéd vége pedig mindig valamilyen kelt tészta. Finom fehér lisztből, bőven töltve finomsággal. A teteje olyan fényes, hogy a légy eltöri a lábát rajta. Nagyanyó azt mondja, cukros langyos vízzel kell sütés közben locsolgatni. Attól lesz fényes. Amikor pedig felvágja a sütiket, bőven megszórja vaníliás cukorral.

Néha úgy eltelik ám az idő, hogy maradunk vacsorára is. Ha elfogyott már az ebéd, akkor kanyarintunk a füstölt szalonnából egy-két ujjnyit, nagyapó szerint a jó sós házikosztra jobban csúszik a pálinka is, meg a bor is.

Most is megyünk vasárnap nagyanyóékhoz. Mit mondok majd neki? Hisze ez is sós meg édes?! Vagy a házi magyaros koszt csak úgy látszik, a "taratattattás" pedig "valóban"? Most akkor hogy is van ez... Ha a nagyanyónál eszek, akkor egészséges maradok? Vagy lesz nagyanyóadó is?

Ebbe a sok gondolkodásba annyira belebetegedtem, hogy elmentem az orvoshoz. Azt mondta, pihenjek sokat, és ne gondolkozzak annyit, mert a sok idegeskedés árt: felmegy tőle a cukrom, a vérnyomásom, és a vezető halálokok között a stressz vezet. Mi?! Nem a cukormegasó???!!!

Ettől még betegebb lettem. Kinek higgyek? A dokinak, vagy az Atyusnak? A cukor, só avagy az idegeskedés. A doki ráadásul karattyolt arról is, hogy a sok "E" betű is árt... most akkor ne éljek az E-betűvel, a D után F jön? Mi van? 

...gondolkodtam! Megfogadom én inkább azt, amit Atyuska mond:  majd Ő gondolkodik helyettem.

Így nem leszek ideges, ami ugye egészségtelen, nagyanyónak meg mondja meg az Atyus, hogy vasárnap mi legyen az ebéd...   

 Sokminden kimarad a hírekből...

...ez politika...bárhol a hazában...

Helyszín: jól működő, mondhatnám elitiskola. Eredmények, jó hangulat, szigorú, de szerető és szerethető tanárok. Még a takarító néni is jó fej! 10 éve egy tyúkanyú típusú igazgató néni vezeti az intézményt. Jól.

Ketten pályáztak. A Tyúkanyó immáron harmadjára. Az új pályázó szakmai tapasztalat nélkül, ámde kellő agresszivitással, gátlástalansággal, politikában elmerülve kiharcolta az állást.

Az új jelentkező  pályázata „a fenntartó önkormányzat szerint új szemléletet, dinamizmust biztosít az intézmény működtetésében.”   Magyarul kellett az állás egy politikailag jó helyen lévő szakmailag nulla embernek.

Persze egyes politikusnak nincs gyereke, mert ha lenne, ezt a gyalázatot képtelenek lettek volna elkövetni. Ha mégis lenne, azzal ezentúl inkább ne is dicsekedjenek... sajnálom az utódod innen is...

Elmesélem, hogy egy átlagos szülő, aki VALÓBAN szereti a csemetéjét, hogyan választ iskolát.

Körülnéz, érdeklődik, meghallgatja az odajáró gyerekek és szülők véleményét. Informálódik, milyen szakok vannak, milyenek a tanítók. Odalátogat a gyerekkel együtt, körülnéz, beleszagol a levegőbe, személyesen beszélget a dolgozókkal, tanítókkal...a végén pedig érzelmi és észérvek alapján dönt. Ez a döntés pedig általában 8 évre szól!

Persze vannak előre nem látható akadályok: csalódunk a tanítóban, az osztálytársakban, elköltözünk, kiderül, hogy a gyerekünknek mégsem elég jó, vagy mégis rossz választás volt az adott hely...

...de nem azért, mert egye politikusok istentől eredőnek tartják magukat. Ezt diktatúrának hívják egyébként. /Csak a gyengébbek kedvéért mondom/

Magyarul: ne mondja már meg nekem, meg a másik 500 gyereknek, szülőnek egy nagyokos, hogy mi a jó nekünk! Ha tanácstalanok vagyunk, majd okos emberektől kérdezünk mi magunk... ez az ítélőszék viszont nem okos, csak számító...

Ebben az esetben két dolgot tehet az érintett család: szemet húny a dolog fölött, és reménykedik, hogy kibírja a gyerek valahogy azt a pár évet, vagy azonnal eltávolítja onnan szeme fényét.

Akinek fontos a gyerkőc lelke, mentális egészsége, normális fejlődése, és tényleg aggódik, óvja, védi, szereti, az nem is tehet mást, csak elmenekíti...

Nem azért vetem meg a döntést, mert helyettem, nélkülem döntöttek. Hanem azért, mert ebben a városban mindenki tudja, hogy KIT raktak oda! Nem a szakmaiságát kérdőjelezem meg! Józan paraszti ésszel, kellő alázattal, türelemmel minden megtanulható. Ez az emberke azonban már bebizonyította az említettek hiányát, ámde túlteng benne mindezek ellenkezője! Az én gyerekemért azonban én felelek! Eszerint, még ha csak ennek a személyiségnek a töredékét vélném felfedezni valamelyik nevelőjében, akkor is lóhalálában tüntetném el a gyerekem a közeléből.

Tehát, néhányan visszük a gyerkőcöket, ki merre lát, ki hol talál, van még élet és iskola a településen. A vezérigazgató úrnak úgyis csak a trón kellett. A gyerek csak zavaró tényező!

Ami azonban nagyon aggaszt, hogy mi lesz azokkal, akiknek maradniuk kell! A személyzet, a tanítók és a tanárok, akik miatt annak idején bizalmat szavaztunk az iskolának. Ők nem mehetnek tovább, mert nincs hová! Eleget rúgtak már beléjük eddig is, milyen életük lehet egy ilyen főnök alatt?! Különböző indokokkal pedig bárki eltüntehető. Vagyis: ha marad, abba rokkan bele, ha megy, vagy küldik, akkor pedig abba... Kivételt képeznek a talpnyaló természetűek. Persze értük nem is aggódom.

Visszatérve a lányom kérdésére,  ...hogy lehet bukottan valaki igazgató?

Úgy, hogy nem számít az ember, és rég nem számít a gyerek sem. Eladó a világ és megvásárolható... Ezt a felnőtt tudja, persze az épeszűek így sem értik. A 10 éves meg pláne nem...Bárcsak sose kéne felnőnie! Legalábbis nem ebben a városban és nem ebben az országban!

Na, ugye, hogy ez az eset bárhol megtörténhet szerte a hazában?

Mekkora érték az egészség! Közhely, csak legyintünk rá. Észre sem vesszük, ha van. Annyi problémánk van, mindenen bosszankodunk, dühöngünk: a főnökön, a közlekedésen, a boltokban, a családunkon... Pedig az egész nem számít!!!! Az egész semmiséggé válhat egyetlen pillanat alatt! 

9 éves makkegészséges kislány fáradékony. Elviszik orvoshoz, de nem találják az okát. Aztán görcsrohamot kap. Rohammentő viszi a gyerekintenzívre. Kiderítik, hogy szervezetéből kiürült a natrium. Nincs magánál, nem képes önállóan levegőt venni, az orvosok pedig őrült sebességgel keresik az okot. Minden elképzelhető vizsgálatot elvégeznek, kapcsolatba kerülnek külföldi klinikákkal, tehetetlenek. Egészséges szervezetből nem tűnik el a legalapvetőbb só. Eddigi ismereteik szerint valamilyen súlyos betegség, öreg szervezet folyományaként lép fel ez a végzetes állapot. A kislány eleven, vidám, egészséges lurkó. Volt. Legyen. Térjen vissza hozzánk. Megérdemli. Neki ez ugyanúgy jár, mint mindannyiunknak! Előtte van még minden, hiszen csak 9 éves!

Jövő héten kezdődik a suli. Nem lesz ott az osztályban, nem kezdi el a harmadikat, a gyerekek értetlenre kerekedett szemekkel fogadják majd a hírt. Miért? Hogyan?

Nem is ez a fontos már. Kit érdekel a suli, a mindennapi bosszankodás! Csak maradjon köztünk! Úgy, ahogy régen! Vidáman, egészségesen! Mert ez a legfontosabb! Álljunk meg hát a rohanásban egy pillanatra, küldjünk neki pozitív gondolatokat, és ÖRÜLJÜNK, hogy mi, a szeretteink egészségesek vagyunk! A többi meg majd csak lesz valahogy!

Csak gyógyulj meg!

A napokban olvastam, hogy a felsőoktatási intézmények között még mindig a legkeresettebb szakok között vannak a médiához kapcsolódóak. Azok közül is főleg azok, amelyek a kamera előtt zajlanak. Tehát nem az ugynevezett háttérmunkák. Máshol meg azt olvasom, hogy a mai gyerekek és kamaszok nagy része "SZTÁR" akar lenni. Mint ahogyan mások orvosok, tanárok, tűzoltók, katonák... Állítólag már az ovodában elkezdődik a sztárságra készülődés, gondolom, sok szülő még statisztál is hozzá! Szegény földi halandók pedig, akiknek majd nem jut az aranyéletből, azoknak - nekünk - kell eltartani a csillagokat. Akik lassan már többen vannak itt a földön, mint az égen.

A gondom az, hogy már régen nem tehetség, tudás, szerencse alapján termelődnek a hírességek, megcsinálják maguknak a csinnadrattát. Vagy megfőzik... Szegény (sztár)szakácsunk sem nézte meg a hozzávalókat, amikor kipróbálta az újdonságot. Lehet őt elítélni, útálni ezért, no de a lónak is négy lába van... Szerintem a vizes lepedőt azért mégsem ő érdemli, hanem a szőke nők díszpéldánya, aki azt hiszi, ezzel megcsinálja a szerencséjét: nincs nap, hogy valamelyik erre vevő média ne kapná szárnyra a hölgyeményt. Aki irtó büszke lehet a szerencsétlenségére, és már érzi a tenyerében a milliókat. Állítólag dolgozik. Meg gyereket nevel. Meg van ideje nyilatkozni. Meg ügyvédhez járni. Meg látleletet vetetni. Meg verőlegények után is kutatni... Kemény dolog ez a sztárság!

Ha a szakács főzött, és az maradandó nyomot hagyott másban, akkor arra ott van a bíróság. Nem kell nyilvánosság egy apasági, gyerektartási perben. Ha a házasságok fele válással végződik, igen sok ilyen per lehet, mégsem a nyilvánosság oldja meg a felek vitás ügyeit. A hölgyike vágyott már a szereplésre: ilyen áron? Nem hiszem el, hogy ő most büszke magára! Mit mond majd a fiacskájának, ha az nagyobb lesz? Kisül a szeme szégyenében. Értsék már meg a sztárjelöltek, hogy nem mindegy, hogy abban a 15 percben miket mondanak róluk! A negyed órácska elröppen, ők meg maradnak ott, ahol voltak, csak ezután az értelmesebbje nagy ívben kerüli őket, mintha leprásak lennének. Pénzük se lesz több, sőt... Csak azt nem értem, hogy a jövendőbeli jelöltek az ilyen híreket hogy értelmezik? Ez a vágyott szereplés? Mert ők szaporodnak gombamódra, nem az olimpiai bajnokaink! Én inkább terelném a vadakat és a birkákat, azok értelmesebbek és szerethetőbbek!  

...olvasom a minap az egyik honlapon.

A cél a gyermektelen szülők elrettentése az utódlástól. Amikor a gyerek elsős lesz, valóban eléggé húzósak a kiadások. Ám ennyi akkor sem volt! Vettünk egy gerincvédős, jó minőségű hátitáskát, hozzá szintén nem a legolcsóbb tolltartóval. Állítom, tényleg kiváló fajta, mivel már két teljes éve használja, mostam őket többször is,mégsem kerültek 20ezerbe sem. Íróasztalt 5 éves kora körül kapott, mivel már akkor is tudtuk, hogy iskolás lesz. Később kapott hozzá széket is. Nem vártuk meg az iskolakezdést. Szerintem a család ajándékozási pénzéből össze lehet hozni. Névnapok, karácsony, stb. Nem azt mondom, hogy ne kapjon a gyerkőc évekig semmit, mert íróasztalra gyűjtünk, de ha beszélünk a nagyikkal, rokonokkal, hogy az ajándékra szánt összegnek csak egy részét költsük el, a többi megy az asztali gyűjtésbe, jól jön az akkor, amikor majd tényleg ki kell fizetni a bútordarabot. A tankönyvek 10-12 ezerbe kerültek, idén 15000 Ft lesz. Az írószereket, füzeteket szintén meg lehet úszni 10000Ft körül. Ez előre tudható. Meg lehet venni már juliusban is. Nyilván van osztálypénz, egyebek, amik még 5-10ezer Ft-ot kitesznek. Tornafelszerelésre a cikk írója 30000-t szánt. A mi sulinkban fehér pólót és kék kisnadrágot kértek fehér tornacipővel. Nem mondták, hogy a legmenőbb sportboltból származzon. A gyerekem még használja a ruhát, a cipőt szoktuk cserélni, mivel nő a lába.

Szóval, nem ez volt az első alkaom, amikor olyat olvasok, ami nagyban hozzájárulhat a járatlanabb olvasók rossz kedvéhez, csak éppen nem fedi a valóságot. Szerintem ugyanis az átlagmagyar nem az Andrássy úti butiksoron vásárolgat, tehát nem milliós összeg egy váltás ruha, lehet, hogy csak 10000Ft. Persze, akinek derogál, hogy nem Gucciban jár, annak biztos nem pénz az a millió. Ám a különböző honlapok sem a felső tízezernek szólnak, hanem az egyszerű földi halandóknak. Akkor viszont nem é-rtem, miért kell folyton elrontani a polgárok kedvét?! Elég pocsék az anélkül is... 

Nem állítom, hogy az iskolakezdés semmiség, de azért nem kéne túlzásokba esni. Én is láttam ötvenezres táskát, meg 20000Ft-os tolltartót. Nem hiszem, hogy tovább tartana, mint az olcsóbb. Íróasztalt+széket sem veszünk évente. Akkor miért kell még akkor is a negatívumokat sorolni, amikor az nem igaz.  

Hát igen. Nagy az isten állatkertje...

Ma dél körül jöttem hazafelé. Házunk közelében egy ingyenes parkoló található. Sok itt a kis panzió is. Sok túrista használja tehát ezt a helyet. Ahogy jöttem el mellette, tele volt rendőrrel. Kiderült, hogy néhány kocsit valamilyen vegyi anyaggal leöntöttek hajnalban. Lehangoló látvány volt. Gyanítom, nem haragos tett ilyet, azt se tudták, kinek az autói. Valaki v. valakik szorgalmasan beszereznek némi savas anyagot. (Ez nem kapható minden sarki fűszeresnél. ) Aztán éjszaka tönkreteszik más holmiját, házoldalát, kocsiját, ablakát, ki tudja, még mit! Milyen ember az ilyen. Mondhatjátok, hülye kölykök. Annak meg van anyja-apja. Mire tanították ezt otthon? A gyerekeim még picik. 8-10 év múlva azonban már kezdenek egyedül mászkálni esténként. A világ hova rohan addigra? Nekem azt ne mondják, hogy nincs idő gyereket nevelni, mert dolgozunk! Az én szüleim is dolgoztak! Mégis volt idejük elemi dolgok elmagyarázására! Eszembe sem jutott volna ehhez hasonlókat elkövetni. Akinek nincs ideje a gyerekre, az ne szüljön! Ez nem háziállat, hogyha megúnjuk, majd kidobjuk. Mert aki az utcán védtelen kukákat, padokat,virágokat megtámad, az igenis nevelési hiba!

Miért is írok blogot?

Rengetegen kérnek tőlem tanácsot a hétköznapjaikkal kapcsolatban. Utcán, munkahelyen, suliban, oviban, boltban. Legyen ez gyermeknevelés, fogyókúra, étkezés, testmozgás, pozitív, optimista életérzés, a férjünk megtartása, békesség a családban. Ezek a dolgok mindannyiunkat érdekelnek. Amit ez a blog kínál, azok saját magam és az ismerőseim tapasztalatai, tehát kipróbált dolgok! Nem ígérnek csodákat, mint amivel tele a padlásunk. Természetesen, mivel nem "csodáról" beszélek, így megvalósíthatóbb is, mint a mesék!

Ez egyfajta életvitel, ami nagyon könnyen elsajátítható,vagy ingyenesen, vagy nagyon kevés pénzből. Le lehet fogyni ingyen is, csodapitulák és személyi edző nélkül, lehetsz csinos fillérekből, főzhetsz egészségesen olcsó lábasban is, lehetsz klassz anya és super feleség mindenfajta tanfolyam elvégzése nélkül is!

Ehhez igyekszem segítséget nyújtani, és ehhez kérem a Ti segítségeteket! Ha van ötletetek, kérdésetek, tapasztalatotok, osszátok meg, hiszen mindenből lehet tanulni!

Igyekszem, hogy ez a blog életszagú, optimista, és tényleg hétköznapi legyen!

Egyszer a 4 éves lányom mondott valamit, amit magamévá tettem, hiszen annyira igaz:

Csúnya őszies, esős, szeles időszak után eljott a vénasszonyok nyara, annak minden melegségével és ragyogásával. Csavarogtunk a lányommal, örültünk a szép időnek. Egyszercsak a lányom elgondolkodva megszólalt: " Azért sütött ki a nap, hogy a jó emberek örüljenek?!"

Hát ennyire egyszerű is lehet, csak észre kell venni, ha süt a nap! Most is süt, örüljünk annak, hogy meleg van és fény! Szép hétvégét mindannyiótoknak!

Csak egy egyszerű anya, feleség, és dolgozó nő vagyok a sok közül, akik itt élnek, az országban. Nem tévézek, nem veszek bulvárlapokat, mivel azok tele vannak valótlan, hatásvadász, semmitmondó sztorikkal. Mesének pedig nem elég fantáziadúsak. Marad információforrásnak számomra az internet, hiszen itt bármikor megtekinthetem azokat a híreket, témákat, amikre nekem szükségem van. Ami pedig nem érdekel, azt nyilván nem nézem, olvasom.

Ami miatt blogírásra adom a fejem, az az, hogy kommunikáló emberként, munkámból adódóan is, rengeteg emberrel beszélgetek, akik jobban megérdemelnék a 15 perc hírnevet, mint azok, akikkel tele van az ugynevezett bulvár! 

A hétköznapi élet tele van érdekességekkel, csak észre kell venni. Úgy gondoltam, megosztom veletek a mindennapok apróságait, és ha van olyan, aki szintén fogékony az ilyen témákra, hát hajrá!

Nekem van két kisgyerekem, higgyétek el, naponta szolgálnak érdekességekkel! Ami pedig megvan bennük, ami a felnőttekben már nincs: őszinte kíváncsiság, nyitottság, jóindulat, fogékonyság meglátni az örömet a mindennapokban. Ez a blog egy kicsit visszahozhatná a gyermeki énünet. Ezek tehát a motivációim. "Szép napot! Süt a nap, meleg van, van mit enni, együtt a család. "Ezt egy a spanyol ismerősöm mondta, amikor megkérdeztem tőle, ők mitől olyan derűsek?  Mit mondjak! Én naponta igyekszem nem megfeledkezni erről.